websikehealthcheck

Karácsonyi Vásár 2013

2013. november 27. - december 24., Budapest, Vörösmarty tér

A hagyományos gasztronómiai finomságok mellett ebben az évben nagyobb hangsúly kerül a kézműves művészek zsűrizett alkotásainak bemutatására. Idén is lesz díszvendég város, amely bemutatkozik hagyományaival, kínálatával. Tudj meg többet a Budapesti Karácsonyi Vásár 2013-ról oldalunkon és találkozzunk idén is a Vörösmarty téren >>>

A vásár kísérőprogramjaként hagyományőrző együttesek, táncosok, zenészek szórakoztatják majd a látogatókat. A tér berendezése idén megújul, a kézműves vásár, a vendéglátó pavilonok és a házikók egy nem mindennapi varázskertet ölelnek majd körül, ahol mesés hangulat várja a vendégeket.

Budapesti Karácsonyi Vásár 2013

Az első Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren 1998-ban került megrendezésre.Az Európai városok karácsonyi vásárainak mintájára megálmodott rendezvény indult útjára, s az eltelt tizenhárom esztendő alatt Európa egyik legnépszerűbb ünnepi rendezvényévé, a budapesti adventi időszak kihagyhatatlan eseménysorozatává nőtte ki magát. Bátran állíthatjuk, hogy ez a különleges hangulatú, egyedálló karácsonyi forgatag az évek alatt az itt élők és a világ minden tájáról érkezett látogatók szívébe zárta magát, s Budapest büszkeségévé vált.

Az Európa-szerte hagyományossá vált karácsonyi vásárok, rendezvények (Bécs, Nürnberg, Salzburg) mintájára létrehozott Budapesti Karácsonyi Vásárral olyan hiánypótló kínálati elem valósult meg, amely önálló turisztikai vonzerővel és nemzetközi hírnévvel bír. A tudatos termékfejlesztés eredményeképpen napjainkra a program az említett évtizedes, sőt néhol évszázados hagyománnyal bíró külföldi karácsonyi eseményekkel összehasonlítva, az egyre erősödő versenyben is előkelő helyet foglal el. (1. hely Sunday Times Európa 6 legjobb karácsonyi vására között, de szerepelt a Travel&Leisure 10-es listáján, vagy az Expedia, a Times, a Daily Telegraph toplistáján is.)

A rendezvény nyitva tartása:

2013 november 27-től december 24-ig a Vörösmarty téren

vasárnaptól-csütörtökig 10-21 óra

péntek-szombat 10-22 óra

Budapesti Karácsonyi Vásár 2013